November végén tartotta az IPA szokásos téli ülését, kissé korábban, mivel az EB rendezői be kívánták mutatni a helyszínt és a lehetőségeket.
Az idő kicsit ugyan már havas volt, de nem hideg, viszont éppen kezdődött az adven-ti vásár, kellemes forraltborral, svájci csokikkal, miegymás. Arbon a Bodeni-tó svájci oldalán helyezkedik el, kb. 25 km-re Bregenztől, ami Ausztria és Németország hatá-rán van. A távolság 910 km Budapesttől, gyakorlatilag végig autópályán Münchenen keresztül, illetve lehet menni Rosenheimen és Innsbruckon keresztül is, de az Arlberg-alagút elég sokba kerül. Svájcban nincs értelme autópálya-matricát venni, a rövid út mellék-úton is kb. háromnegyed óra. Néhány képet csatoltam, részben hogy a városka hogyan néz ki, illetve hogy milye-nek a körülmények. A tóról csak azt tudom mondani, hogy tök jó, állítólag azért ren-dezik májusban az EB-t, mert akkor még van szél (az biztos, hogy augusztusban nem szokott lenni). A város és környék nagyon kulturált, nyáron valószínűleg tele van, májusban még nem biztos. Maga az EB május 19-én, kedden kezdődik felméréssel, amely szerdán délutánig tart. A megnyitó 20-án este 7-kor van. A futamok 21-én reggeltől vasárnap, 24-én du. 2-ig tartanak, még nem világos, hányat szeretnének, de minden valószínűség szerint 10-et, 1 kiesővel. Az esti programmok még nem biztosak, de a nemzetek napja csütör-tökön, 21-én lesz. A nevezési díj várhatóan 150 svájci frank, azaz kb. 100 EUR lesz. Lakóautóval a mó-lón lehet parkolni, a sátrazás helye még nem végleges, de remélhetőleg a kikötő előt-ti füves területen (hacsak a város közbe nem szól). A hajók elhelyezésére elegendő hely van ugyancsak a füves területen. A kikötőben két sólya is van, egyszerre akár 5 hajót is vízre lehet tenni. A szaniter-rész is a kikötő fő móló-szárán van, nekem kissé kicsinek tűnt, de nagyon takaros, fizetni nem kell érte, bár a zuhanyozóra ugyanezt nem tudták megígérni. A fényképeken látható vízszint csalóka, tavasszal a Rajna vize olyan bő, hogy a jelenleginél kb. 1 m-el magasabb lesz a tó vize. Ajánlottak mindenféle szállást, az 5 csillagostól az ég csillagosig, szerintem olcsó fizetővendég szoba biztos található a www.arbon.ch honlapon. Maga a Yacht Club klubháza kicsi, de takaros, csak szerintem oda be sem fognak engedni, úgy vigyáznak rá (igaz, hogy van vagy 8×5 m az egész). A képen látható, hogy ez elé, a kerítésen belül fognak felépíteni egy nagy (?) sörössátrat; szerintem 9×15 m-nél nagyobb nem fér el a telken. Viszont kocsma az van minden mennyiség-ben. Svájcnak ez a része egyébként, igaz hogy szezonon kívül, nagyon olcsónak tűnt. Összegezve: A városka és a kikötő szép, a szállással lehetnek jelentéktelen problé-mák, de megoldhatók. Nem valószínű, hogy sok extra költség fog felmerülni. Többet most nem nagyon tudok mondani. A nevezést április közepén kell leadni, bár fizetni csak a helyszínen kell, viszont azt tényleg ki kell fizetni. Jelenleg 10 biztos helyünk van, mely valószínűleg bővíthető, ez azonban csak tavasszal derül ki véglegesen. Kérlek ezért benneteket, hogy már most jelezzétek e-mailen, egyrészt aki jönni szeretne, másrészt azok, akik az idei ranglista alapján a 10-be (Helmut miatt 11-be) kerültek, de nem tudnak vagy nem akarnak jönni. Jó lenne erős csapatot kiállítani, de úgy, hogy lehetőleg mindenki elé-gedett legyen. Várom a jelentkezéseket, minél előbb, azokét is, akik egyszer már jelezték, hogy jönnek. Egyáltalán, mindenki jelentkezzen, hogy tud-e és akar-e jönni, vagy sem, hogy ne kelljen mindenkit külön-külön hívogatni. Addig is mindenkinek kellemes Ünnepeket és boldog Újévet kívánok Ádám Képek [url=https://pirat.hu/kepgaleria/]itt[/url]