Balaton – Koloska Kikötő 2016.07.23 – 28.

Tegnap véget ért a 2016. évi Nemzetközi Kalóz Országos Bajnokság, mely az ASE VSC – VISE remek szervezésében, a BURGMANN Hungária Kft. támogatásával került lebonyolításra.

A szombati napon a szokásos vegyespáros versennyel és 15 hajóval indult a bajnokság felvezetése. Vasárnaptól pedig a megkezdődött az év legfontosabb versenyes a Bajnokság. Összesen 42 egység indult és 4 nemzet (4 cseh páros, egy német hajó és egy remek dél-afrikai vitorlázóval megerősített csapat) képviseltette magát a versenyen. A nagyon változatos és instabil szél és időjárási viszonyok nem könnyítette meg a rendezők dolgát, így a tartalék napot is felhasználva mindössze 6 érvényes futam került lebonyolításra.

A verseny szorosságát jól mutatja, hogy az utolsó nap előtt (5 futam után) még három egység állt 13-13-13 ponttal a képzeletbeli dobogón. A tartaléknapon, hosszú várakozása után elrajtoltatott 6. futam döntötte el végül a sorrendet köztük.

Gratulálunk a győzteseknek és a résztvevőknek! Köszönjük a rendezőknek, versenyvezetőnek, bíróknak és a támogatóknak a sikeres versenyt.

Az eredményeket és képeket az alábbi linkeken találhattok:

KALÓZ OB VÉGEREDMÉNY