2014. június 21-22 között rendezték a hagyományos Soltész-Paks kupát a füredi Koloska Marinában

A Kalóz hajóosztály számára megrendezett ranglista versenyre 20 egység versenyzett, ami a mai világban már szép számnak mondható.
Szombaton, az időjárás előrejelzésnek megfelelően 5-15 csomó közötti változó irányú északi szélben 4 futamot tudott tartani a rendezőség, ahol az első két futamban a Szentpéteri-Hajdú(Vízügy) kettős magabiztosan nyert előbb a Varjas-Horváth(BYC-Proligy VE), majd a Fluck-Székely Gy.(Vízügy) párosok előtt. A harmadik futamra ők „elfáradtak”, míg Varjasék és Fluckék tovább osztozkodtak a dobogó felsőbb fokain. A negyedik futam komoly szélcsökkenéssel és szélfordulókkal kezdődött, aminek köszönhetően az addigi papírforma teljesen felborult. Így az első bóját az addigi „menők” közül többen is a mezőny legvégén vették. Ezt a futamot a Németh-Németh családi egység nyerte, a szintén családi Mayer-Mayer páros és a soproni Gmainer-Kő kettős előtt. Érdekesség, hogy addigra mind a három egységnek volt már legalább egy kétszámjegyű helyezése.

Vasárnap 9 órára tették az első, sorrendben ötödik futam rajtidejét, de sajnos ez sem segített. Az „időjósoknak” ezúttal is igazuk lett, délig nem alakult ki versenyzésre alkalmas szél. Így végül a szombati nap eredményei alapján az egy kiejtő futammal számolva 2014-ben a Varjas Sándor(BYC)-Horváth Áron(Proligy VE) párosa nyerte a Soltész-Paks kupát a Vízügy két egysége, a Fluck Benedek-Székely Gy. Szabolcs és a Szentpéteri Zsolt-Hajdú László kettős előtt.

forrás: byc.hu

PAKS KUPA 2014 VÉGEREDMÉNY