2015-ös Bajnokság

Májó szemszögéből 3. rész

Befejezdött a Kalóz Magyar Bajnokság

Reggel viharos északi szél fogadta a telepre érkezőket, halasztással indult a nap. A tervezetthez képest 2 órával később ment vízre a mezőny. A szél elkezdett keletire fordulni, majd lassan fel is szívódott. A mezőny cammogva haladva közelítette meg a rajtterületet. Egy futam kísérlet volt, azonban az elforduló, és leálló szélben azt érvényteleníteni kellett. Kisebb vízen várakozás következett, majd az erőre kapó északiban megnyílt a verseny rendezés lehetősége.

Végül 1-3 Bft északi szélben 2 futam került megrendezésre.

A Bajnokságban vezető Varjas-Kutassy egységnek 6 pont előnye volt a Gmeiner-Kő párossal szemben, 15-16 pont előnye további 4 másik egységgel szemben. Gmeiner-Kő 9 ponttal Bödör-Koleszár előtt.

A hatba kerülésért is nyílt volt a küzdelem, hiszen 12-en küzdöttek érdemben pontszerző helyekért!

Az első futamban szoros versenyben az alábbi eredmények születettek:

1. Fluck-Székely-Gyökössy

2. Sivy-Moucha

3. Tobolka-Gardavsky

4. Varjas-Kutassy

5. Bödör-Koleszár

6. Ainslie-Weöres

Fluck-Székely-Gyökössy ismét irányt vett a hatba (előző napon két OCS).

Varjas-Kutassy megerősítette pozicióját, Bödör-Koleszár kiegyenlítette pontjait Gmeinerékkel, Szentpéteri-Hajdú egy 12. hellyel életben tartotta a reményt a pontszerzésért vivott harcban, a többi esélyes betlizett. Nyeste-Berki először ment tízen kívül, így továbbra is jó esélyük volt a hatba kerülésre.

Utolsó futam:

Mindenkinek kell a tízen belüli hely, különben elszállnak az esélyek.

Fluck-Székely-Gyökössy, Gmeiner-Kő, Varjas-Kutassy, Holczhause-Szabó a mezőny elején, az eddig jól teljesítő egységek a mezőny közepe-végén az első kreuz végén.

Bödör-Koleszár az amúgy sem túl jó pozícióban nem fér el Villamosék előtt balcsapáson a cirkáló bója előtt kétszáz méterrel, így külön felszólítás hiányában is azonnal teljesítik a 720-at. Eredménye, nem sok hajót számlálnak maguk mögött a bójavételnél. Nyestéék előttük pár hajóval, így mindketten haton kívül pillanatnyilag.

Hatszélben felülről jön a szél, így bójavételnél egyből ki kell hauzolni balcsapàsra, és éles menetben erőltetni, majd visszahaulz, és éles menetben vitorlázni a bal oldali kapura, mert továbbra is keleti irányból jönnek az erősödések. Bödör-Koleszár felér a mezőny közepén a hátszél végén, Nyestéék is, de ők valamivel előrébb vannak. Az élbolyban Demjénék, Bódyék, Ferkéék, meg a fent említett egységek haladnak.

A jobb oldalon közel félszélben futtatva lehet szépen hiénázni, akik feszesen vitorláznak a jó oldalon is megállnak a gyenge szélben.

A bal oldalon és a közepén kreuzolók szél hiányában cammognak.

Jön fentről közel layline-on az erősödés, szépen lehet jönni befelé. Ekkor Bödör-Koleszár már Nyestéék előtt, 10-ben vitorláznak a cirkáló szakasz végén. Hatszélben nincs nagy változás Bödörék Ainslieékkel, és Nyestéékkel nagy csatában pozíció változás nélkül mennek a jobb oldali kapura mert, közben balra lengett el a szél.

Bójavételt követően egy végtelennek tűnő balcsapás jön. Májóék elől fölül, alattuk mögöttük 30 méterrel Ainslieék, ő alattuk Nyestéék. Ainslieék jobb sebességgel lassan-lassan bedarálják Májóékat.

A tízben mindössze annyi változás, hogy Demjénék a biztos harmadik helyet feladva kockáztatnak, balra nyitnak, ahogy Ferkéék is, de nem jön be. A többiek jó oldalon harcolnak a pozíciókért, melynek sorrendje a befutóban:

1. Bódy-Bódy

2. Fluck-Székely-Gyökössy

3. Sivy-Moucha

4. Varjas-Kutassy

5. Gmeiner-Kő

6. Rybacek-Kopriva

7.Holczhause-Szabó

8. Ainslie-Weöres

9. Bödör-Koleszár

10. Demjén-Veres

.

12. Nyeste-Berki

23. Gömbös-Sándor

29. Toronyi-Békés

DNF Szentpéteri-Hajdú

Végeredmény:

1. Sivy-Moucha

2. Varjas-Kutassy

3. Gmeiner-Kő

4. Bödör-Koleszár

5. Rybacek-Kopriva

6. Fluck-Székely-Gyökössy

7. Nyeste-Berki

8. Holczhause-Szabó

9. Ainslie-Weöres

10. Szentpéteri-Hajdú

OB pontszerzők:

1. Varjas-Kutassy

2. Gmeiner-Kő.

3. Bödör-Koleszár

4. Fluck-Székely-Gyökössy

5. Nyeste-Berki

6. Holczhauser-Szabó

« Vissza az előző oldalra
  • SBGK Szabadalmi és Ügyvédi Irodák
  • FESTINA
  • VM Sails
  • UT-Expert
  • GlobeNet Zrt.
  • Jammertal Borbirtok
  • GanzHydro Kft.
  • Expert Társaságok Miskolc
  • fps webügynökség
  • microware Hungary Kft.
  • Fiktív Pub
  • Zappa Caffe
  • Fertő tavi Vitorlázó Egyesület
  • SAILING.HU
  • Plasticor
  • Caffe Burning
  • www.asevsc.hu
  • Acer webáruház
  • Hirschler Glas Kft.
  • Balatonfüredi Yacht Club
  • ISH Informatika Kft.