Varjas – Kutassy páros lett az idei bajnok!

Véget ért az idei kalóz Magyar Bajnokság, mely új helyszínen, a Tihanyi Hajós Egylet szervezésében került megrendezésre. 36 hajó nevezett a versenyre köztük kettő cseh csapat és számos újonc, még junior korú versenyző az MVMSE-nek köszönhetően, köztük az olimpikon vitorlázó Érdi Mári is.

Az időjárás nem volt kegyes a szervezőkhöz és a versenyzőkhöz, mivel csak az első két napon (egyik napon a keleti, míg a másikon a nyugati medencében) sikerült futamokat rendezni, így mindösszesen 5 érvényes futam alapján hirdetettek bajnokot.

A rendkívül szoros és kiegyenlített versenyben pontazonossággal a BYC párosa, a Varjas Sándor Kutassy László egység lett a magyar bajnok, megelőzve a Bödör Gergely – Bakos Barnabás csapatot.

A harmadik lett ugyancsak pontazonossággal a Sallai Gábor – Payr Anna egység, megelőzve a negyedik Bódy Kornél – Koleszár Péter team-et.

Az ötödik helyen a Gömbös Lóránd – Majthényi Mátyás páros végzett, akik csak egy ponttal szereztek többet, mint a bronzérmes hajó.

Masters kategóriában bajnok a Tóth István – Hirschler Judit páros lett, második a Pávics László – Tombor Bálint egység, míg harmadik helyen Demjén Sándor – Daragó Ferenc végzett.

Junior győztes: Kovács-Buna Botond – Kovács-Buna Kinga

Végeredmény

Képek